Alain Menu: Igazán nem keseregtem azon, hogy ezúttal nem én győztem

2012.05.10 12:50

Ez az úriember tavaly elvette a lehetőséget Norbitól hogy hazai pályán győzhessen.

 

Természetesen Alain Menuről van szó, akiről Michelisz Norbi legutóbbi beszélgetésünk során csak a legjobbakat tudta elmondani. Ennek okán felkerestük a svájci versenyzőt, aki boldogan válaszolt kérdéseinkre, noha annak tárgya egyáltalán nem ő volt, hanem a mi büszkeségünk: Michelisz Norbert és a Zengő csapat.

Egy évvel ezelőtt az első futamon megverted Norbit. 1 másodperccel előtte értél célba. Éreztél bármiféle negatív megnyilvánulást emiatt a szurkolók részéről, akik egyértelműen Michelisz Norbi miatt mentek ki a pályára.
Tökéletesen emlékszem a tavalyi győzelmemre. Második alkalommal érkeztem Budapestre és a Hungaroringe, miután 2001-ben az FIA GT-ben Prodrive/Fearrarival már versenyeztem itt. Nagyszerű volt ilyen hatalmas és csodálatos szurkolótömeg előtt győzelmet aratni… és nem… nem volt semmiféle negatív reakció sem a szurkolók részéről! Éppen ellenkezőleg, nagyon barátságos volt velem mindenki… de természetesen nem éljeneztek annyira, mint amikor Norbi nyert.

xpb imagesIdén a második futamon fordult a sorrend. Úgy hírlik, hogy miután feljöttél a második helyre, azt vártad, hogy Norbi talán hibázik, de az utolsó körökben már azt kívántad, hogy nyerje meg. Valóban örültél Michelisz Norbi sikerének?

Nem, abszolút nem akartam, hogy Norbi hibázzon, de amikor feljöttem a második helyre, tudatosult bennem, hogy ha hibázik, akkor megnyerem a futamot és természetesen enyém a plusz hét pont, ami nagyon jól jön a bajnokságban.

Az viszont igaz, hogy örültem Norbi és a Zengő csapat győzelmének. Tudtam, hogy ez olyan lenne számukra, mint egy valóra vált álom, szóval igazán nem keseregtem azon, hogy ezúttal nem én győztem. Ő, Ők sokkal jobban megérdemelték ezt a győzelmet, mint én!

Úgy tudom, versenymérnököd, Albert Lau a leintéskor ugyanezt mondta, vagyishogy Norbiék megérdemelték a győzelmet. Szoktatok beszélni a magyar csapatról? És úgy általában, mi a mezőny véleménye Norbiról és a Zengő csapatról?
Igen! Albert és a teljes RML/Chevrolet csapat úgy véli, hogy Norbi abszolút megérdemelte a győzelmet. Nagyon jó rajtot vett, elhúzott tőlünk és igazi profiként irányította a versenyt. Természetesen nem beszélhetek versenyzőtársaim nevében, de az RML/Chevrolet véleménye, hogy Norbi és a Zengő csapat általánosságban jó munkát végez. Korábban hátrányban voltak, mivel egy autóval mentek csupán, de az ő napjukon bárkit képesek legyőzni, mint ahogy azt vasárnap be is bizonyították!

Tudtad, hogy Zengő Zoltán minden verseny előtt bokszról bokszra jár és minden versenyzőnek sok szerencsét kíván? Senki más nem tett még ilyet korábban azokban a kategóriákban, amelyekben versenyeztem. Nagyon szép tőle, kedves ember…

xpb imagesMilyen a kapcsolatod Norbival? Ő azt mondta nekem, hogy te mindig is nagyon fair voltál vele és nagyon szeret veled beszélgetni.

Örömmel hallom, hogy Norbi kedvel engem, mivel úgy érzem, ő egy igazán kedves és udvarias srác, és úgy vélem, hogy akár barátok is lehetnénk, ha több időnk lenne jobban megismerni egymást. Ami a versenyzői oldalát illeti: Lenyűgözött a makaói győzelme! Újoncként nyerni azon a helyen, olyan kevés tapasztalattal a háta mögött, olyan eredmény, amire igazán büszke lehet. Számomra az a győzelem sokkal lenyűgözőbb volt, mint a vasárnapi.

Mondd, milyen érzés ekkora tömeg előtt versenyezni? Szívesen jössz Magyarországra?
Egyszerűen leírhatatlan! A tavalyi fantasztikus volt, de az idei is hasonlóan lenyűgöző volt. Nagyszerű volt látni az emberek lelkesedését, és egyáltalán nem bántam, hogy 95%-uk Norbi nevét kiabálta.

A múlt hétvége a bajnokságnak is egy hatalmas reklám volt! Volt egy kis szabadidőm és szétnéztem Budapesten. Buda látványa egyszerűen lenyűgöző!

Végezetül. Második vagy a bajnokságban. Még abszolút nyitott minden. Mit üzensz a magyar szurkolóidnak?
Azt üzenem a magyar szurkolóknak, hogy nagyon büszke lennék, ha én lennék az az versenyző, akit éltetnek, azután, hogy beleuntak Norbi (és talán Gábor) éltetésébe :)… ez csak vicc természetesen! :)

(Száva-Nagy Zsolt)

Vissza